Mélységelv

A tananyag – nálunk és az európai kontinensen általában – hagyományosan szélességelvű, azaz egy képzési szakasz tananyagának egésze, a résztémákból összeálló rendszer hordozza a tananyag végső és legmélyebb üzenetét (Basil Bernstein kifejezésével: “végső misztériumát”).

A szélességelvű és mélységelvű elrendezés kettőssége nagyon közel áll ahhoz, amit Bernstein gyűjteményes és integrált kódnak nevez.

Minden gyűjteményes kódban a tudás hierarchikusan szervezett. Így a tárgy végső misztériuma csak igen későn, az iskolai pályafutás vége felé tárul fel. A tárgy végső misztériumán azt a benne rejlő lehetőséget értem, hogy új valóságok megalkotására tesz képessé... Mivel ez a rejtély a gyűjteményes kódok esetében az oktatás igen késői szakaszában tárul fel – s akkor is csak azon kevés kiválasztott számára, akiknél felismerhetők a sikeres szocializáció jelei –, csak a kiválasztottak tapasztalják saját bőrükön, élik át igazán azt az eszmét, hogy a tudás áthatolható, hogy annak rendszerezései ideiglenesek, hogy a tudás dialektikája a zártság és a nyíltság.

A szélességelvű tananyagban az egyes egységek logikai sort alkotnak, így a tanterv alapelve az, hogy ne maradjon ki belőle semmi, mert különben meginog az építmény. Ebből következik a tananyag két fontos sajátossága.

• Folyamatosan gyarapszik. A szakmai közvélemény mindig felfedez valami új és fontos témát, illetve jelenséget, amely helyet követel magának a tananyagban. (Így volt ez nálunk például a rendszerváltás éveiben, amikor szinte záporoztak a tanárokra az addig eltitkolt tények.) Nem látszik elháríthatónak ez az igény, mert az alapelv az, hogy semmi se maradjon ki. Ugyanezért azonban régi tananyagrészek sem látszanak elhagyhatónak, mert részei egy nagyszabású, logikailag koherens gondolati építménynek.
• Minden témáról csak egy keveset tudunk tanítani: a tananyag nyomása nagy úr, azonnal tovább kell lépni a következő témára. Az érdeklődés felkeltése életveszélyes, mert úgy sincs idő a kielégítésére. Az állandó előrehaladás kényszere ugyanakkor a megértést is akadályozza.

A mélységelvű tananyag igazán csak az angolszász világban tudott gyökeret verni. Ennek alapelve, hogy minden témát minél alaposabban ki kell aknázni. Ez teszi ugyanis lehetővé, hogy mindarról beszéljünk, ami az adott téma valódi megértéséhez szükséges. A tananyag végső üzenetét itt nem az egész, hanem a résztéma hordozza. Nem a tudomány rendszerének, sokkal inkább módszerének, szemléletmódjának közvetítése a cél. A mélységelv tág teret nyit az önálló tanulói ismeretszerzés, a kutatás, a projektmunka számára is, hiszen az elsajátítandó ismeretek köre nincs olyan konkrétan körülhatárolva (nem képezi le pontosan a kánont).

Hivatkozott irodalom és ajánlott olvasmányok

Bernstein, Basil: Az iskolai tudásanyag osztályozásáról és kereteiről (framing). In: Ferge Zsuzsa – Háber Judit (szerk.): Az iskola szociológiai problémái. Budapest, 1974, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 123–152. o.
Knausz Imre: Történelemtanítás és tantárgyi integráció. Új Pedagógiai Szemle, 1996, 12. sz. 57–68. o.
Knausz Imre: A mélységelvű tanításról. Új Pedagógiai Szemle, 2003. 4. sz.