Differenciálás

A differenciálás fogalma arra utal, hogy nem feltétlenül ugyanazt és nem feltétlenül ugyanúgy tanítjuk minden tanulónak. Ezt az indokolja, hogy a tanulók nem egyformák sem pszichológiai értelemben, sem a megelőző tudás vonatkozásában. Ugyanazok a tartalmak és eljárások különböző mértékben fejlesztőek a különböző tanulók számára, sőt lehet, hogy az, ami egyikük számára fejlesztő, az a másikuk számára egyenesen kontraproduktív. Gondoljunk csak arra, hogy ugyanaz az irodalmi kötelező olvasmány az egyik tanulóban szenvedélyes érdeklődést kelthet a szerző iránt, a másikat viszont elriaszthatja tőle, sőt hosszú időre elveheti a kedvét az olvasástól. És ugyanez áll az egyes feldolgozási eljárásokra is.

Érdeklődés szerinti (tartalmi) differenciálás

Az információs forradalom korában az egységes alapműveltség fontossága relativizálódik, viszont az érdeklődés olyan hajtóerő, amely nagyságrendekkel hatékonyabbá tudja tenni az oktatást. Arról van tehát szó, hogy – bizonyos határok között – a tanulók érdeklődése szerepet játszhasson a tananyag megválasztásában. Eszerint fontosabb cél, hogy a tanulók valamit pontosan és mélyen ismerjenek, mint hogy egy pontosan meghatározott ismeretanyagot valamilyen szinten elsajátítsanak. Az érdeklődés szerinti differenciálás megvalósulhat pl. a projektmunka során, amikor a közös feladatból mindenki azt a részfeladatot választja, ami őt érdekli, vagy a csoportmunka alkalmazásakor, amikor a különböző csoportok különböző témákat dolgoznak fel. Elképzelhető a közös és a differenciált tananyag pontos különválasztása is. Ebben a rendszerben a tanulás egyik fázisában mindenki a közös alapokat tanulja, és ezt követi – vagy éppen megelőzi – a differenciáló fázis, amelyben az egyéni vagy csoportérdeklődés határozza meg a tananyagot. Mindezeken túl a tartalmi differenciálás legjellegzetesebb módja a házi dolgozat vagy tanulói kiselőadás, amelynek elkészítése során a tanuló olyan tudásra tesz szert, amely különbözik a többiek tudásától, és ideális esetben a tanuló érdeklődéséhez is kapcsolódik. 

Különböző utak

A differenciálás értelemszerűen nemcsak a tanulás tartalmára, hanem módszereire és eszközeire is vonatkozhat. Eszerint ugyanahhoz a végeredményhez – ugyanahhoz a tudáshoz – különböző utakon is el lehet jutni, és a különböző tanulók igényeinek különböző utak felelhetnek meg. Vajon az utópiák birodalmába tartozik-e, hogy ugyanazt a történelmi témát az osztály bizonyos tanulói oknyomozó problémamegoldások sorozataként, mások csoportos tanulás formájában, ismét mások egyéni olvasással, a többiek pedig az interneten való böngészéssel sajátítsák el? Ha igen, akkor annak számos konkrét oka van. Nem rendelkezünk például megfelelő differenciált eszközrendszerrel, a differenciált foglalkozások megtartásához szükséges felkészültséggel, és az osztálykeretek, a 45 perces órák, a munkánkat erőteljesen meghatározó vizsgakövetelmények mind behatárolják mozgásterünket. Behatárolják a mozgásteret, de nem teszik lehetetlenné a mozgást.

Differenciált fejlesztés

Ha megfelelő diagnosztikus eljárásokkal fel tudjuk tárni, hogy kinél milyen kompetenciaterületen mutatkoznak elsősorban hiányosságok, akkor megszervezhető ezeknek a területeknek a differenciált fejlesztése. Ha tehát tudjuk, hogy például az olvasási problémák kinél erednek a szókincs szűkösségéből, kinél az ismeretek hiányából, kinél figyelemkoncentrációs zavarokból, kinél betűfelismerési problémákból, kinél abból, hogy a túl bonyolult mondatokkal nem tudnak megbirkózni stb., akkor mindenki megkaphatja a kifejezetten őt fejlesztendő feladatokat, és magától értetődik, hogy nem kell mindenkinek minden feladatot megoldania. Sajnos még nagyon kevés területen rendelkezünk az ilyen képességdeficiteket pontosan behatároló diagnosztikus eljárásokal és az egyes jól körülhatárolt képességeket fejlesztő feladatsorokkal. Ezen a téren a gyógypedagógia és az általános képességfejlesztés jó eredményeket tud felmutatni, de a szaktárgyi oktatás nagyon le van maradva.

Differenciált követelmények

Ez egyszerre lehet a differenciálás legalacsonyabb és legmagasabb szintje. Sokan ugyanis azt nevezik differenciálásnak, hogy az ún. “gyengébb” tanulóknak kevesebbet, a “jobbaknak” többet nyújtanak. Ez nem nehéz, de egyértelműen a lemaradás fokozásával jár. Más értelemben viszont nagyon is szükséges lehet a követelmények differenciálása. Az egyéni tanulási tervek kialakítása azt jelenti, hogy a tanuló magas teljesítményt vállal bizonyos tudásterületeken (pl. bizonyos tantárgyakból), és ennek fejében lehetősége nyílik, hogy más területeken alacsonyabb teljesítménnyel is megelégedjen. A középiskolai fakultáció (és a kétszintű érettségi, valamint a választható érettségi tárgy) tulajdonképpen ezt az elvet jeleníti meg, de a követelmények differenciálása elvileg kiterjeszthető lenne az általános iskolára is, és az sem elképztelhetetlen – vannak rá nemzetközi tapasztalatok –, hogy már a közoktatásban is megjelenjen a választható tárgyak rendszere.

Hivatkozott irodalom és ajánlott olvasmányok

Heacox, Diane: Differenciálás a tanításban, tanulásban. Kézikönyv a 3-12. évfolyam számára. Budapest, 2006, Szabad Iskolákért Alapítvány.
Vojnitsné Kereszty Zsuzsa – Kókayné Lányi Marietta: Könyv a differenciálásról. Máshonnan – máshogyan – együtt. Kézikönyv az 16. évfolyamon tanítók számára. Budapest, 2008, Educatio.